Égigérő Tölgyfa koven
Égigérő Tölgyfa koven
Ömlesztve
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Wicca
 
Összefüggések
 
Szertartások
 
Ünnepek
 
Varázslatok
 
Történetek
 
Védelmező Istennők
<

Védelmező istennők

Arthémisz
Megvédem azokat, akik önmagukban kutatnak, akik ösztöneiket követik. Megvédelmezek minden kíváncsi embert, de legfőképpen a gyereket. Támogatom a félénk asszonyokat, az érzékeny lelkű nőket, az ártatlan és sebezhető lelkeket. Fejlesztem a lelkedben a finomságot, a tisztaságot, a meghittség érzését. Mellettem megtalálod majd az érzékeny nőiességet, a tiszta szándékot, teljességedet. Elűzöm mellőled a szerelmi bánatot és a kétségbeesést.

Héra
Megvédem azokat, akik házasodni készülnek, igaz kapcsolatra vágynak, akik tanítani szeretnének, és azokat is, akik a nőkről gondoskodnak. Erősítem a házasságot, a házastársi elfogadást és a szeretetet, segítem a művészeket, a szépséggel és divattal foglalkozókat, az újságírókat. Fejlesztem benned a kreativistást, az ellenállást és a kitartást, a tartós sikerre nevellek. Mellettem megtalálod a hagyomány szeretetét, az egyszerű, tiszta kapcsolat örömét, a jótékony erőt. Elűzöm mellőled az igazságtalanságot.

Aphrodité
Megvédem azokat, akik szeretnek, és azokat is, akik a szerelmet keresik, akik társra vágynak, akik hódítani akarnak. Támogatom a vágyakat, a találkozásokat, és minden szerelmest. Segítem az asszonyokat, akik szeretnék megőrizni szépségüket, bájukat, női vonzerejüket. Mellettem megtalálod a harmóniát és erotikus kisugárzásod, sugárzó szépséged, megtanítalak a csábításra is. Elűzöm mellőled a csalódást és a szerelmi kudarcokat.

Athéna
Megvédem azokat, akik harcolnak, küzdenek, győzelemre törekednek, tevékenyek, alkotók, és akik az igazságért szállnak csatába. Segítem a művészeket, az írókat, az ügyvédeket, a bírókat. Fejlesztem benned az igazság szeretetét, a harc tiszteletét, az egyensúly megteremtésének vágyát. Mellettem megtalálod majd az érzelmek fontosságát, jellemed erejét, kreatív adottságaidat. Bölcs leszel, céltudatos, őszintén nyitott mások problémái előtt. Távol tartom tőled az igazságtalanságot.

Nyx
Megvédem azokat, akik álmodoznak, szerénykednek, óvom a költőket és a művészeket. Segítem az érett asszonyokat, és az időseket is. Erősítem azokat, akik másokon segítenek, akik rádöbbennek tévedéseikre, és azokat is, akik szomorúak. Támogatom a gondoskodást, az ápolást, a tiédet és a másokét is, hogy hosszú, boldog élet adasson meg számotokra. Mellettem megtalálod majd az arany középutat, a számodra megfelelő környezetet, az egészséget és a jó barátokat. Elűzöm mellőled a szomorúságot, a kétségbeesést és a céltalanságot.

Némésis
Megvédem azokat, akik igazságtalanságtól szenvednek, akiknek nem ismerik el az értékeiket és érdemeiket. Segítem az igazságot, az igazságszolgáltatást, támogatom a kéréseket és kérelmeket. Fejlesztem benned a harcot az igazságért, annak a képességét, hogy győztesen kerülj ki a harcból, a hitet a sikerben és az igazságban. Mellettem megtalálod a büszkeségedet,  a bátorságot a harcra, hogy győzedelmeskedjék igazad, és érdemeid szerint értékeljenek. Elűzöm mellőled a félelmet, a lustaságot és kétségbeesést.

Persephoné
Megvédem azokat, akik új munkába kezdenek, munkahelyet, otthont, várost vagy országot váltanak. Segítem a különféle foglalkozásokat, a hosszú távú terveket, fejlesztem az üzleti érzéket. Az összetett, bonyolult terveket és munkákat is támogatom, figyelemmel kísérem a fejlődést. Minden elszánt törekvést a magaménak érzek. Mellettem megtalálod a nagyság varázsát, a tervezés és a munka örömét, a kockázat varázsát, és lenyűgöznek majd  a szépséges nagylelkű feladatok. Elkergetem mellőled a kicsinyességet, a türelmetlenséget és a kétséget.

Gaia
Megvédem azokat, akik szüleiket, családjukat keresik, akik költöznek, új életet kezdenek, és azokat is, akik tanulnak. Segítem a szellemi tevékenységet, a tudományos kutatásokat – minden korban. Fejlesztem az értelmet és az emlékezetet, az ösztönöket és a tisztánlátást. Mellettem megtalálod majd a tanulás örömét, a törekvést, és azt a képességet, hogy értelmet adhass életednek. Minden őszinte vágyadat teljesíteni fogom.

Hekatész
Megvédem azokat, akik változásban élnek, új életet kezdenek, akik válnak, vagy messzi útra indulnak, és a magányosokat is. Segítem a hűtleneket, az igazság keresőit, az orvosokat és a biológusokat, terápiákat végzőket. Fejlesztem benned a gyógyítás képességét, a tisztánlátást, a rejtett dolgok felkutatásának képességét. Mellettem újra megtalálod az élet örömét, az utazás csodálatos világát, a felfedezés vágyát. Elűzöm mellőled a betegséget és a komorságot.

Déméter
Megvédem az anyákat és a gyermekeket, a családokat és az otthonokat. Segítem azokat, akik gyerekre vágynak, akik szülnek és akik nevelik magzatjaikat. Erősítem a családi kötelékeket, a szeretetet, a jó szülő-gyerek kapcsolatokat, és tehetségedet a főzésben és a gyermeknevelésben. Mellettem megtalálod az anyaság örömét, a lelkesedést a mindennapi apró cselekedetekért, amelyek könnyebbé teszik szeretteid életét és a tiédet is.

 
Oldal nyomtatása
 
Idö
 
Csevegde
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Boldog névnapot!
 
Üdvözöllek!
 
Linkek-Wicca
 
Linkek-minden
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottságunk
Indulás: 2004-01-26
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!