Égigérő Tölgyfa koven
Égigérő Tölgyfa koven
Ömlesztve
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Wicca
 
Összefüggések
 
Szertartások
 
Ünnepek
 
Varázslatok
 
Történetek
 
Ostara
<

Ostara

(03.21.-03.22)

 A fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz első napja. Március 19. és 21. közé szokott esni. Ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka - ezt már az ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik - elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok. Ami most éled, annak gyümölcsét élvezhetjük később. 

A termékenység szász istennőjét, Eostre-t, valamint a germán Ostarát köszönthetjük e napon. 

Némelyik wicca-hagyomány a Zöld Istennőt és a Zölderdő Urát ünnepli ilyenkor. Az istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti őt mély álmából, az Istenség pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében.

Az ünnep katolikus egyházi megfelelője a Húsvét: a napéjegyenlőségtől számított első telihold utáni első vasárnap. Ekkor emlékszik meg a katolikus világ Krisztus feltámadásáról. Időben ugyanekkorra esik a zsidó Peszách-ünnep is. A télvégi farsangi mulatságokat önmegtartóztató időszak követi, a negyvennapos nagyböjt (Spanyolországban: Cuaresma, a németeknél Lenz, Itáliában Quaresima, angolszász Lent), valamint a nagyhét különleges szertartásai.

A katolikus egyház másik tavaszi ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja még egyértelműbb, félreérthetetlen kapcsolatban áll az ősi pogány ünneppel, amit a Fehér Istennő tiszteletére világszerte megültek.

Ostarához kötődő tevékenységek

tavaszi nagytakarítás - kiváló alkalom megszabadulni a régi, elavult, megunt, értéktelenné vált, kiürült

holmiktól, tárgyaktól, tisztaságot teremteni. Ajándékozd el, amire már nincs szükséged, de más még hasznát veheti (ruháid, személyes tárgyak, játékok, stb.)

tojásfestés - tojásos dekorációk, pl. tojásfészek, koszorú, ajtódísz, tojásfa készítése a lakásban

játékok tojással, pl. tojásjóslás, tojásvadászat

tojásos ételek készítése, fogyasztása

az Ostara-szimbólumok tudatosítása szeretteid körében (a nyúl, a bárány, a tojás szerepe)

kertészkedés, magvetés, palántázás. Válassz ki néhány magot, ezeket egy-egy kívánsággal együtt ültesd el, miután megáldottad őket. Ahogy a mag kihajt, úgy teljesül kívánságod is. A kertből a téli szemét eltakarítása, a komposzt beledolgozása a termőföldbe, vetés, ültetés - ha még nagyon hideg van, további ásás.

égess el egy festett vagy hímes tojást a kertedben a termékenység érdekében.
ha nincs kerted, sétálj a közeli parkban, ligetben, erdőben. Ha lehet, vegyél részt ezek takarításában, faültetésben. (Sok városban szerveznek ilyenkor akciókat, amikben bárki részt vehet.)
figyeld meg a természet ébredését, a frissen kihajtott füvet, a fák rügyezését, virágba borulásukat. Hallgasd a madarak énekét. (Ha télen gondoskodtál róluk, most "meghálálják", hűségesen visszajárnak és dalolnak. :-)
engedd, hogy átjárjon az újjáéledő természet frissítő ereje.
szedj virágot  - de csak miután megköszönted nekik, hogy föláldozzák magukat érted.

bármiképp kerülj kapcsolatba növényi alapanyagokkal, (gyógyítás, kozmetika, fűszerezés, virágkötészet, festés, rajzolás, hímzés, kertészkedés, virágszedés), érezd át erejüket, szépségüket. Lépj kapcsolatba energiájukkal, s ezáltal az egész természettel. Válj eggyé velük.

díszítsd fel környezeted élénk színű tavaszi virágokkal, rügyező ágakkal, friss zölddel.

vegyél föl zöld ruhát (akárcsak Szent Patrik napján), ezzel erősítsd meg a természet és saját magad újjászületését. Öltözéked egyébként is legyen élénk színű, viselj élénk színű kiegészítőket, ékszereket is.

fogj valami új dologba.

a tavasz a játékosság jegyében teljen.

hajnalban gyújts új tüzet

csengőkkel köszöntsd a tavaszhozta új esztendőt

A tavaszi napéjegyenlőség mitológiája

A szűz Istennő és az ifjú Isten első találkozása, szerelemre gyulladása és mindjárt első egyesülésük ideje is, amikor az Istennő rögtön meg is fogan, számoljuk csak utána: éppen kilenc hónap múlva születik meg az Istengyermek, Yule idején. (Az isteni szerelmespár majd csak Beltane idején üli menyegzőjét, ennyit a házasság előtti szexről...;-)

Mielőtt a Húsvét Krisztus feltámadásának ünnepe lett, a pogány népek a tavaszi napéjegyenlőséget ünnepelték: a fény újjászületését, uralomra kerülését, amit isteneik szimbolizáltak. Már az egyiptomi mitológiában is megjelenik, Isis és Osiris mítoszában. Az isteni pár békében és jólétben uralkodott birodalmában. Seth azonban irigységből megölte testvérbátyját, Osirist. Testét feldarabolta és szerteszét szórta a világban. Isis szíve majd meghasadt a gyásztól, összeszedte Osiris szétszórt testrészeit és elvitte Anubishoz, az alvilág sakálfejű istenéhez, aki új életre keltette Osirist. Isis és Osiris újra egyesültek, így fogant meg az isteni napgyermek, Horus. Így támadt fény a sötétségből.

A görög mitológia szerint e napon ünnepelhetjük Perszephoné visszatérését az alvilágból, Hádész birodalmából, ahová az őszi napéjegyenlőség idején távozott, az istenek egyezsége szerint. Démétér, Perszephoné anyja a föld termését biztosítja, ő a gabonaistennő.

Aphrodité, a szerelem és termékenység istennője beleszeretett a szép Adóniszba. Elrejtette őt egy szelencébe, hogy senki más ne láthassa, majd a szelencét Perszephonénak adta, az alvilág úrnőjének, hogy vigyázzon rá. ő azonban felnyitotta a dobozkát, és amint megpillantotta Adóniszt, ő is nyomban beleszeretett, s esze ágában sem volt visszaadni Aphroditénak kedvesét. Aphrodité bánatától a földek is kiszáradtak. Atyja, Zeusz sem tudta megvigasztalni leányát. Végül Zeusz elrendelte, hogy Adónisz az év egyharmadát töltse Aphroditével, a másik harmadát Perszephonéval, a harmadik harmadban pedig legyen egyedül. Így aztán minden tavasszal visszatér Aphroditéhez, s a földek virágba borulnak, a termés szárba szökken a boldog szerelemtől, télen pedig Perszephonéval tölti el az időt alvilági birodalmukban.

Dionüszosz, a bor istene, Zeusz és Szemelé gyermeke halandó isten. Zeusz azt ígérte Szemelének, a Hold istennőjének, hogy bármilyen kívánságát teljesíti. Szemelé ekkor Zeusz magzatát hordta a szíve alatt, és csak annyit kért, hadd láthassa majd a gyermeket a legfényesebb istenek sorában. Zeusz tudta, hogy ezt egyetlen halandó sem láthatja, megtagadta a kérést, ám Szemelé hajthatatlan volt. Bánatában meghalt. Zeusz kiemelte testéből a magzatot és saját magába rejtette el, amíg meg nem született. A kisdedet a nimfák nevelték föl, s amikor fölcseperedett, messzi földekre vándorolt és dicső tetteket vitt véghez. Sóvárogva vágyott arra, hogy megláthassa anyját, ezért elindult az alvilágba, hogy rátaláljon. Amikor megtalálta őt, magával vitte az Olümposz csúcsára, ahol anyja végre a legfényesebb istenek sorában láthatta fiát.

A Dionüszosz-kultusz színhelye nem templomokban van, sem a szabadban, hanem színházakban. A kultusz része az istenről szóló drámák előadása, ami a mai passiójátékok előfutárának is tekinthető. Dionüszoszt megölték, de újra feltámadt. A bor isteneként is minden évben meghal, majd új életre kél. Tavasszal tartottak Dionüszosz-ünnepeket, amikor a szőlő újra kihajt.

Ostara szimbólumai

Színei
fehér - a Hold tisztasága;
piros - az élet;
sárga - nap, virágok;
világoszöld - a növények új hajtásai
halványrózsaszín - egyes gyümölcsfák virágai.

Állatok
A bárány is az istennő attribútuma. Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában egyaránt az ő szent állataként tartják számon. A nyúl nagyon termékeny állat, Diana/Artemisz attribútuma. A hímes tojást hozó nyuszi az újjászületés ajándékát hozza el nekünk. Kígyó, sikló, egyszarvú, pegazus.

Kövek
Akvamarin, rózsakvarc, holdkő.

Növények
Krókusz, jázmin, nárcisz, jácint, frézia, gyömbér.

Ostara fája a kőris, egyúttal Bran isten szent fája is, aki a monda szerint a Brit Szigetek patrónusa. A londoni Tower híres hollói Bran szent madarai, és azt mondják, ha a madarak egyszer elhagyják Britanniát, a sziget elpusztul. (Akár igaz a legenda, akár nem, a britek - biztos ami biztos - levágják a madarak szárnya végét, hogy véletlenül se tudjanak elrepülni a szigetről...)

Füstölők
Jázmin, tömjén, mirha, sárkányvér, fahéj, szerecsendió, aloéfa, benzoégyanta, pézsma, afrikai ibolya, zsálya, eper, lótusz, ibolya, narancshéj, rózsa.

Ostara füstölő
(Nem muszáj ám mindet alkalmaznod, válaszd ki a neked legkedvesebbeket!)

3 rész tömjén
2 rész szantálfa
1 rész benzoégyanta
1 rész fahéj
néhány csöpp pacsuliolaj
 
Ostara füstölő 2.

2 rész tömjén
1 rész benzoégyanta
1 rész sárkányvér
1/2 rész szerecsendió
1/2 rész ibolyaszirom (vagy pár csöpp ibolyaolaj)
1/2 rész narancshéj
1/2 rész rózsaszirom
 
Ostara olaj

2 rész tömjén
1 rész benzoégyanta
1 rész sárkányvér
1/2 rész szerecsendió
1/2 rész ibolya
1/2 rész narancs
1/2 rész rózsa
 
Pogány eredetű tavaszi ünnepek

március 19.

Panathenaea Minor - Görögország
Athéné/Minerva születése . Ötnapos fesztivál, sportesemények, zene, költészet, szatíra. A győztesek olajág-koszorút és olivaolajat kapnak.
Akitu- Babilónia
Évkezdő ünnep. A Menny és Föld házasságának ünnepe. Tíz napig tartó ünnepségsorozat.
Sitala - India (hinduk)
A himlő és a halál istennőjének ünnepe, évkezdő ünnep.

március 20.

Rózsakeresztes újév.
Fortuna, Morrigan (a Nagy Hadistennő), a Nornák (Sorsistennők), a Moirák, Párkák, Lakshmi, Parvati és Saravasti hármas anyaistenség szent napja.
Isis - Egyiptom
Tavaszi aratóünnep.

március 21.

Ostara
Kóré-és Démétér-fesztivál - Görögország
Minerva ötnapos ünnepe - Róma
Tara alapításának ünnepe – Írország

Tavaszi nagytakarítás, megtisztulás

A tavaszi napéjegyenlőség az újrakezdés ideje. Ilyenkor kezdődik a magvetés, palántázás. Ideje rendbe szedni kertünket. Ideje nagytakarítást rendezni lakóhelyünk, életünk minden területén, hogy megtisztulva fogadjuk a beköszöntő új időszakot. A tavaszi nagytakarítás sokkal többet jelent egyszerű fizikai munkánál. Szabaduljunk meg minden fölöslegesen felgyűlt tehertől, szennyeződéstől, az elmúlt hónapok negatív lerakódásaitól. A megtisztulás után képessé válunk az új, a friss, a pozitív, a termékenyítő befogadására.

Amikor a tavaszi verőfény besüt az ablakunkon, kényelmetlenül érezhetjük magunkat, minden porszem szembetűnőbbé válik. Elszánjuk magunkat, hogy felszámoljuk a télen összegyűlt fölösleges lomokat, hogy tisztaságot teremtsünk. Takarítás közben pl. füstölhetünk tömjént és a szantálfát. Ha módunk van rá, legjobb faszénparázson füstölni, nyitott ajtók és ablakok mellett, hogy a negatív energiákat valóban "kifüstölhessük" a házból. A szemetet soha ne söpörjük ki a házból, hanem középre, és ott szedjük össze lapáttal.

Amikor a lakás már tisztán ragyog, legfőbb ideje hozzáfognunk a spirituális nagytakarításhoz, megújítani a házunkat óvó energiákat. Az ehhez alkalmazott füstölő 2 rész szantál, 2 rész tömjén, 1 rész mirha és egy csepp rozmaringolaj vagy pár szál rozmaringhajtás keverékéből áll. A hozzávalókat megtörjük mozsárban és faszénparázson elfüstöljük. A szertartás közben rituális szöveget is mondhatunk, különösen minden egyes ajtó- vagy ablaknyitáskor.

Ha ezzel is megvagyunk, ideje megfürödnünk, majd lelkünk, elménk megtisztítása következik.

Rituális fürdő

Tegyél a fürdőszobába minél több gyertyát, mécsest, esetleg füstölőt. Gyújtsd meg. Meleg fürdővizedbe szórj virágszirmokat. Mielőtt belelépsz, relaxálj és meditálj gondolataid, elméd megtisztulásáról. A vízbe merülve képzeld el, ahogy a víz megtisztítja tested és kimossa belőled a negatív erőket. Közben szólhat kedvenc zenéd, és csukott szemmel élvezd a fürdést, tested megtisztulását. Amikor a víz hűlni kezd, lépj ki a fürdőből, érezd, hogy újjászülettél és felfrissültél. Puha törülközővel törülközz meg.

Rituális tárgyaink megtisztítása és új erővel feltöltés

Miután kitakarítottuk házunkat és elménket, a megtisztítás következő fokozata ez legyen. Íme, egy rövid lista a lehetséges példákról, kiindulópontnak. Aztán persze kiegészítheted, módosíthatod kedved szerint:

Tarot, az oltárod megszentelt kellékei, kristályok, ásványok.

Ostara-szertartások

Minden Sabbat szertartására igaz: legjobb, ha magad állítod össze, és évről évre másképp, más elemek hangsúlyozásával. Bízd magad a megérzéseidre. Számos forrás áll rendelkezésedre: könyvekből, folyóiratokból, az Internetről, levelezőlistákon találhatsz választ kérdéseidre. Még jobb, ha lakóhelyedhez közeli népszokásokat ismersz és azokat alkalmazod. A szertartások lényeges eleme, hogy NE a külsődlegességek utánzásában merüljön ki, hanem belülről, a lelkedből fakadjon. Jó, ha van egy kis közösség (család, barátok), akik együtt vesznek részt a szertartáson. Az összetartozást is erősíti, a köztetek lévő "szövetséget" megújítja. Ha ezidáig még nem voltak a Sabbatokhoz kötődő szertartásaid, most kiváló alkalom elkezdeni - Ostara úgyis az új, a kezdés ünnepe.

A közös szertartások nélkülözhetetlen eleme az "együtt lakomázás", az ünnephez illő eledelek elfogyasztása. Ne feledd, hogy ennek is van spirituális tartalma, áldást hozó ereje, feltéve, ha úgy készíted el és fogyasztjátok el.

Tojás

A tojás is termékenység-szimbólum. Sárgája többnyire a Napot szimbolizálja, fehér héja a Fehér Istennőt, az egész pedig az újjászületést. Nem csoda, hogy a világ minden népének mitológiájában kiemelkedően fontos helyet kapott.

Az írott tojásokon ősi szimbólumok figyelhetők meg, melyek a világgal, a Földdel hozhatók összefüggésbe. (Pl. a négyes, nyolcas felosztás, szvasztika, meander-elemek, totemisztikus állatszimbólumok, növényi ornamentika.)

Őseink amulettként tisztelték a tavasszal gyűjtött és festett tojásokat. Különösen a piros színűnek tulajdonítottak különleges mágikus erőt. Az ősi idők tojásgyűjtése, különböző madárfészkekben keresése is fellelhető a mai szokások közt: amikor gyermekeink számára Húsvéthétfőn festett tojásokat, csokinyuszikat rejtünk el a kert fái, bokrai alatt, vagy akinek erre nincs lehetősége, a lakásban rejt el húsvéti tojásfészkeket, amit ők kitörő örömmel kutatnak fel. A virágos, tojásos kosárka is a madárfészket szimbolizálja.

 Tojásfestés

A tojásfestés kultikus cselekedet, melynek gyökerei a pogány korokig nyúlnak vissza. A pirosra festett tojás minden idők minden kultúrájában a Nagy Istennőt, termékenység-elősegítő, új életet teremtő tulajdonságát jelképezi.

Módszerek

Gombostűvel óvatosan kifúrjuk a tojás két végét és kifújjuk a belsejét. (Ha olyan díszt tervezünk, aminek a két végét apró kerek filclapocskákkal leragasztjuk, akkor nagyobb lyukat is fúrhatunk, ez egyszerűbb módszer: ehhez óvatosan dörzsöld csiszolópapírhoz a tojás két végét, körkörös mozgással, amíg annyira elvékonyodik a héja, hogy könnyűszerrel átszúrhatod a hártyáját.)
Miután kifújtad, óvatosan mosd ki a tojás belsejét langyos vízzel. Más leírások szerint a már kész hímes tojást fújjuk ki. Én ezt nem merem megkockáztatni. ;-)
Ha jó sokáig főzöd a tojást, aztán hirtelen lehűtöd hideg vízben (hogy a hártyája belül elváljon a héjától), akkor szinte örökéletű lesz a tojás, nem kell attól félned, hogy megromlik. (Évek múlva ha megrázod, érezni fogod, hogy egy kis könnyű golyócska ugrál a közepében, ez lett a sárgájából. Ekkor már nem romlik.
A fehér héjúakon szebben mutatnak az élénk színek, de a barna héjúakon is érdekes, különleges színhatás érhető el, különösen a barna árnyalatokkal festve (pl. hagymahéja, tea). Nagyobb, látványosabb mintát írhatunk pl. libatojásra. (Már a strucctojás sem elérhetetlen :-)
Nem szabad meleg helyen tartani a kifújatlan hímes tojásokat, mert gáz képződhet bennük és szétrobbanhatnak, megbüdösödhetnek.
A méhviasszal írt tojásokat elég puha ronggyal átdörzsölni finoman, az így készült tojások még évek múlva is szépen kifényesíthetők ezzel az egyszerű módszerrel. Egyébként szalonnabőrkével vagy hajlakkal fényesítheted ki őket.
Az írott tojásokhoz méhviaszra (vagy jobb híján paraffinra), gyertyára és írókára lesz szükségünk. Az íróka (keszice) elkészítése igen egyszerű. Sok helyen találhatsz róla leírást. Az enyém Rotring-ceruza nyeléből és végéből készült. A végét a nyélre merőlegesen dróttal erősítettük jó alaposan, hogy ne mozogjon. (Segített a párom). Ebbe a kis "vályúba" olvasztjuk a viaszt, a gyertyaláng fölött, így folyamatosan írhatunk vele ill. gyorsan pótolhatjuk, ha kifogy. Mindig égjen mellettünk a gyertya, így tudunk folyamatosan dolgozni.

Tojásjóslás

Fessetek tojásokat, fessetek rá különböző rúnákat, aztán rejtsétek el őket a kertben vagy ahol a szertartást rendezitek.
A megtalált tojásokat együtt értelmezzétek, alkotójuk magyarázza el a rúna jelentését, értelmezzétek a tojás színeinek, mintáinak szimbolikáját, meditáljatok rajta.

Természetes tojásfestékek

Áfonya: főzz erős áfonyateát, ebben 15 percig alacsony tűzön rotyogtasd a tojást, ha kell, hagyd is benne állni. Erős bíborszínt kapsz.
Hagymahéj: A vöröshagyma héját főzd meg, ebbe a vízbe tedd a tojásokat (amíg forró a víz), 3-20 percig hagyd benne állni. Világossárgától egészen sötétbarnáig árnyalt színt kapsz, az áztatási idő függvényében.
Cékla: Kb. fél liter céklalében, amibe 1 evőkanál ecetet kevertél, 15 percig lassú tűzön főzd a tojásokat. Halványrózsaszín vagy mélyvörös színt kapsz, attól függően, mennyi ideig áztatod a lében a tojásokat.
Vöröskáposzta: tépkedd le a káposzta leveleit, borítsd be velük a tojásokat egyenként. Kb. tíz percig főzd így a tojásokat, majd hagyd a lében kihűlni és hagyd állni egy éjszakára. Lilásrózsaszínt kapsz.

 Ha minden évben újra meg újra átgondolod az ünnepi menüt, változtatsz legalább néhány elemén és örömmel, szeretettel készíted el, ez remek lehetőség kreativitásod kibontakoztatására is és áldást hoz a szeretteidnek.

Ostara ünnepi ételei

magok, leveles zöldségfélék, fűszeres vagy virággal ékesített teasütemények, gyümölcs, keménytojás, mézes sütemények, a szezon első gyümölcsei, zöldségei, retek, újhagyma, póréhagyma, hal, kétszersült, sajt, méz, sonka. Tavaszi ételek: sütőtök, napraforgó, szezámmag. Tavaszi hajtások, rügyek, virágszirmok (pl. ibolya).
A magok és a tojás termékenységszimbólumok.
Magok: gabonafélék, liszt, dara, gabonapelyhek, száraz hüvelyesek, szezámmag, fűszermagok, napraforgómag, tökmag, fenyőmag, dió, mogyoró, pisztácia.

Szín

Növény

Sárga

Sárgarépa, szőlőlé, kurkuma, görögszéna

Narancssárga

Hagymahéj, festőbuzér-gyökér, Cayenne-bors

Piros

Vöröshagymahéj, festőbuzér-gyökér, Cayenne-bors

Bíborszín

Pirosszőlőlé, málna

Zöld

Sárgarépa zöldje, páfrány

Kék

Áfonya, vöröskáposzta, feketeszeder

Ibolyaszín

Áfonya, céklalé, szeder

Rózsaszín

Hanga

 
Oldal nyomtatása
 
Idö
 
Csevegde
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Boldog névnapot!
 
Üdvözöllek!
 
Linkek-Wicca
 
Linkek-minden
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottságunk
Indulás: 2004-01-26
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!